Odaa adatvédelmi tájékoztató

hatályos 2023. október 01-től

1. Bevezetés

Ez az adatvédelmi Tájékoztató (a továbbiakban Tájékoztató) a https://odaa.hu weboldalon, telefonos applikációban, illetve tableten található alkalmazáshoz való regisztrációhoz szükséges személyes adatok megadásával kapcsolatos tudnivalókat, a megadott személyes adatok kezelésének feltételeit és a sikeres regisztrációt követő alapvető információkat tartalmazza. Jelen adatvédelmi tájékoztató lényeges tájékoztatást tartalmaz az Ön személyes adatainak kezelésére vonatkozóan. Személyes adatai megadásával Ön elfogadja a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglalt feltételeket. Kérjük, hogy az adatvédelmi tájékoztatót rendszeresen olvassa el, hiszen annak változásai automatikusan alkalmazandóak az Ön által megadott személyes adatok kezelésére, abban az esetben is, ha a személyes adatai megadásakor még egy korábbi adatvédelmi tájékoztató volt hatályban. Az adatvédelmi tájékoztató módosítását honlapunkon közzétesszük, illetve egyéb módon is értesítjük Önt, attól függően, hogy mely forrásból áll rendelkezésünkre az Ön adata. Kérjük, hogy külön figyelemmel olvassa el a jelen adatvédelmi tájékoztató félkövérrel kiemelt rendelkezéseit, mert azok lényeges rendelkezéseket tartalmazhatnak az Ön személyes adatai kezelésére vonatkozóan.

1.1. Honlap: https://odaa.hu (továbbiakban: „Honlap”), Odaa nevű applikáció,

Amennyiben az adatkezelés honlapunkon vagy az applikáción keresztül, vagy tablet használatával valósul meg, úgy ezek bármelyikének használatával Ön elfogadja a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglalt feltételeket. Amíg az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat nem fogadja el az erre a célra rendszeresített mezőben, nem tud továbblépni a regisztrációval.

1.2. Jelen adatvédelmi tájékoztató kizárólag a természetes személy Érintettek személyes adataira vonatkozik

tekintettel arra, hogy jogi személyek, illetve jogi személyeknek nem minősülő egyéb szervezetek adatai nem minősülnek személyes adatoknak.

1.3. Az adatvédelemmel kapcsolatban az alábbi jogszabályok alkalmazandóak:

2. Az adatkezelő személye

Név ODAA Zrt (a továbbiakban Adatkezelő)
E-mail info@odaa.hu
Telefon +36 20 597 21 59
Székhely 8000 Székesfehérvár Várkörút 34. fsz.3.
Cégjegyzékszám 07-10-001629
Adószám 32349816-2-07

3. Alapvető információk

3.1. Az Adatkezelő általi adatkezelés jogalapja az Érintett önkéntes hozzájárulásán vagy szerződésből eredő törvényes kötelezettségen alapulhat. Az Érintett a hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén jogosult a hozzájárulását bármikor visszavonni, amely azonban nem érinti a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás tényének igazolására vonatkozó adatokat az Adatkezelő mindaddig megőrzi, amíg azt a hozzájárulás bizonyíthatósága vagy az Adatkezelő más jogos érdeke szükségessé teszi.

3.2. Az Érintett felelős az általa megadott személyes adatok valóságáért és pontosságáért. Az Adatkezelő a közölt személyes adatok valódiságát nem ellenőrzi. Az Adatkezelő nem felelős az Érintett által megadott téves vagy valótlan adatok kezeléséért, sem az Érintett által közölt téves vagy valótlan adatközlés folytán akár az Érintettet, akár harmadik személyt érő károkért.

3.3. A hozzájárulás megadása

a) Honlap vagy applikáció használata esetén a Honlapon vagy az applikációban történő regisztráció során a Hozzájáruló nyilatkozat megadásával,

b) minden más esetben az Érintett általi egyéb igazolható módon történik.

3.4. Az Érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni az Érintett közszereplése során általa közölt vagy nyilvánosságra hozatalra általa átadott személyes adatok tekintetében.

3.5. Az Adatkezelő a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – csak a jelen tájékoztatóban ismertetett célok érdekében, a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezeli.

3.6. Az Adatkezelő profilalkotást végez.

4. AZ EGYES ADATKEZELÉSEK

a) HONLAP ÉS AZ APPLIKÁCIÓ HASZNÁLATA

Érintettek Név*, e-mail cím*, mobil szám*, - vezetői engedély száma, típusa és érvényességi ideje * illetve egyéb személyes adat, amelyeket az Érintett a Honlap vagy az applikáció használata során megad
Adatkezelés jogalapja az Érintettnek GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján megadott önkéntes hozzájárulása
Adatfeldolgozó Tárhelyszolgáltató: Hetzner Online GmbH.
Az adatkezelés időtartama A regisztrációnak az Érintett általi törlését vagy a hozzájárulása visszavonását, illetve a Regisztrációs Szabályzatban felsorolt okokból az Adatkezelő általi törlését követő hónap utolsó napjáig
Adattovábbítás A *-gal megjelölt adatok megadása szükségesek a regisztrációhoz. Amennyiben nem adja meg az adatokat, nem tud regisztrálni. Az adatkezelés időtartamának indokolása az adatkezelőnek a fuvaroztatókkal kapcsolatos elszámolásának időtartama. A Honlapon való böngészés közben gyűjtött adatokkal összefüggésben ld. a süti tájékoztatónkat

b) AZ ADATKEZELŐ SZOLGÁLTATÁSAIVAL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁS

Érintettek Az Adatkezelő szolgáltatásait igénybe vevő személyek
Adatkezelés célja A regisztráció során megadott személyes adatok elengedhetetlen feltételei a rendszer üzemeltetésének, a fuvarozónak és a rendszert használó, érintett gépjárművezetőknek az alkalmazás használatához
Kezelt adatok köre Név*, e-mail cím*, mobil szám*, - vezetői engedély száma, típusa és érvényességi ideje * illetve egyéb személyes adat, amelyeket az Érintett a Honlap vagy az applikáció használata során megad
Adatkezelés jogalapja az Érintettnek GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján megadott önkéntes hozzájárulása
Adatfeldolgozó Tárhelyszolgáltató: Hetzner Online GmbH.
Az adatkezelés időtartama A regisztrációnak az Érintett általi törléséig vagy a hozzájárulása visszavonásáig, illetve a Regisztrációs Szabályzatban felsorolt okokból az Adatkezelő általi törléséig.
Adattovábbítás Fuvaroztató megrendelők
Egyéb Ez az adatkezelés magában foglalja a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos elengedhetetlen információkat tartalmazó e-mail útján történő tájékoztatás adását. Az Adatkezelő által küldött (ún.) rendszerüzenetek és tájékoztatók adásáról a regisztráció fennállásiáig nem lehet leiratkozni, illetve ezeket nem lehet visszautasítani.

c.) EGYÉB KOMMUNIKÁCIÓ, PANASZKEZELÉS

Érintettek Az Adatkezelővel kapcsolatot felvevő, vagy panaszt tevő természetes személy
Adatkezelés célja Érintett általi kapcsolatfelvétel esetén a kapcsolatfelvétel céljától függő adatkezelési cél (pl. bejövő e-mailek megválaszolása, panasz érdemi elintézése és tájékoztatás a megtett lépésekről stb.) A személyes adatok megadása nélkül egyéb kommunikáció, illetve panaszkezelés nem gyakorolható
Kezelt adatok köre Név, e-mail cím, telefonszám, lakcím (attól függően, hogy az Érintett mely adatokat közli, vagy milyen csatornán keresztül zajlik a kommunikáció)
Adatkezelés jogalapja az Érintettnek GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján megadott önkéntes hozzájárulása
Adatfeldolgozó Tárhelyszolgáltató: Hetzner Online GmbH.
Az adatkezelés időtartama A kommunikáció, illetve panasz jellegétől függően, de minden esetben legalább a panasz elintézését követő 6 hónapig
Adattovábbítás Fuvaroztató megrendelők
Egyéb Az adatkezelés időtartamának indoka: ügyfelekkel történő kommunikációban foglaltak utólagos bizonyíthatósága, panaszügyintézés, minőségbiztosítás.

d) IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS, JOGVITÁK, HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK

Érintettek Azon személyek, akikkel szemben az Adatkezelő igényt érvényesít (pl. az Adatkezelő felszólító levelet küld ki vagy jogi eljárást indít követelés megfizetése iránt), vagy akik az Adatkezelő-vel szemben igényt érvényesítenek Hatósági eljárással érintett ügy kapcsán kezelt személyes adatok Érintettjei
Adatkezelés célja Az Adatkezelő követeléseinek érvényesítése, behajtása, az Adatkezelő-vel szembeni igényérvényesítés esetén Az Adatkezelő álláspontjának bizonyítása, hatósági megkeresések, felhívások teljesítése
Kezelt adatok köre Név, lakcím, telefonszám, követeléssel kapcsolatos egyéb információk
Adatkezelés jogalapja Jogi kötelezettség teljesítése, illetve jogos érdek
Adatfeldolgozó Tárhelyszolgáltató: Hetzner Online GmbH.
Az adatkezelés időtartama Az igényérvényesítés vagy eljárás jogerős lezárultát követő 8 év
Adattovábbítás Szükség szerint jogi képviselő, hatóság
Egyéb Jogos érdek megnevezése: követelésbehajtás, igényérvényesítés, jogvédelem

e) ÜZLETI PARTNEREK KAPCSOLATTARTÓI

Érintettek Üzleti partnerek kapcsolattartói
Adatkezelés célja A szerződéses kapcsolatok során történő gördülékeny, akadálymentes kommunikáció biztosítása a kapcsolattartók révén, ehhez szükséges, hogy a kapcsolattartók adatait Az Adatkezelő ismerje
Kezelt adatok köre Név, e-mail cím, telefonszám, a kapcsolódó cégnév és esetlegesen beosztás
Adatkezelés jogalapja szerződésen alapuló kötelezettségek teljesítése
Adatfeldolgozó Tárhelyszolgáltató: Hetzner Online GmbH.
Az adatkezelés időtartama Az alapul szolgáló szerződés hatálya, illetve amennyiben a személyes adat a szerződésben vagy az azzal összefüggésben kiállított számlán szerepel, akkor a számviteli bizonylatokra vonatkozó szabályok értelmében ezen okiratokat. Az Adatkezelő 8 évig tárolja
Egyéb Harmadik személyekkel kötött szerződések teljesítése során szükséges kommunikáció biztosítása

5. Adatfeldolgozás

5.1. Adatfeldolgozónak minősül az a természetes vagy jogi személy vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel. Az adatfeldolgozás az adatokkal kapcsolatos döntési jogosultságot nem jelent: az adatfeldolgozó az adatkezelő adatkezelési döntéseit hajtja végre.

5.2. Az Adatkezelő az egyes adatkezelésekkel összefüggő részletes tájékoztatás kapcsán ismertette az adatfeldolgozók személyét és feladataikat (ld. fenti 4. pont). Tekintettel arra, hogy jelen tájékoztatás nem alkalmas valamennyi adatfeldolgozó megnevezésére, ezért összefoglaló ismertetjük Az Adatkezelő által igénybe vett adatfeldolgozók által nyújtott szolgáltatásokat:

  • a) tárhelyüzemeltetés
  • b) informatikai támogató jellegű szolgáltatás
  • c) vállalatirányító szoftver biztosítása és felügyelete

5.3. Egyedi esetekben Az Adatkezelő igénybe vehet más adatfeldolgozó(ka)t is, amely(ek) személyéről az adott részvételi feltételekben ad tájékoztatást.

5.4. Az adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott személyes adatokat kizárólag Az Adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes adatokat Az Adatkezelő rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni.

6. Adattovábbítás

6.1. Az egyes adatkezelések ismertetésénél az Adatkezelő felsorolta az adattovábbítások címzettjeit, illetve azok kategóriáit.

6.2. Az Adatkezelő jogosult és kötelesek minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely továbbítására jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt az Adatkezelő nem tehető felelőssé.

7. Adattovábbítás harmadik országba

7.1. Harmadik országban (értsd nem EGT tagállamban) székhellyel rendelkező adatkezelő részére az Adatkezelő nem továbbít személyes adatot.

8. Adatbiztonság

8.1. Az Adatkezelő az adatok biztonságáról a vonatkozó előírásoknak megfelelően gondoskodik.

8.2. Az Adatkezelő az adatbiztonságra vonatkozó intézkedések körében megteszi különösen azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azon eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a kezelt adatok védettek legyenek a jogosulatlan hozzáféréssel, megváltoztatással, továbbítással, nyilvánosságra hozatallal, törléssel, megsemmisítéssel, véletlen megsemmisüléssel, vagy sérüléssel szemben, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

8.3. Az Adatkezelő az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintetbe veszi a technika mindenkori fejlettségét. Több lehetséges adatkezelési megoldás közül Az Adatkezelő azt választja, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene az Adatkezelő-nek. Az Adatkezelő ezen követelményeket az adatfeldolgozók irányában is érvényesíti.

8.4. Az Adatkezelő kötelezi magát arra, hogy minden olyan harmadik felet, akik részére az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, felhívja a fenti vállalások betartására. Az Adatkezelő általi jogszerű adattovábbítás esetén ugyanakkor az Adatkezelő nem vállal felelősséget a címzett által okozott károkért.

8.5. Az Adatkezelő valamennyi munkatársa, munkaviszonya vagy más jogviszonya alapján köteles az adatkezelésre, valamint adatbiztonságra vonatkozó fenti elvek betartására.

9. Érintett jogai a személyes adatainak kezelésével kapcsolatban

9.1. Az Érintett bármikor, a jelen tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken tájékoztatást kérhet az őt érintő adatkezelésről, kérelmezheti a rá vonatkozó adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen. Az Érintettet megilleti továbbá az adathordozhatóság joga.

9.2. Az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet az alábbiak szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az Adatkezelő – a késedelem okainak megjelölésével – a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatás ad. Ha a kérelem elektronikus úton érkezett, a tájékoztatás lehetőség szerint szintén elektronikus úton történik, kivéve, ha az Érintett azt másként kéri. Ha úgy ítéljük meg, hogy nem kell intézkedéseket tennünk az Érintett kérelme nyomán, úgy késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatni fogjuk az Érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy panasztételi lehetőséggel élhet az adatvédelmi hatóságnál, továbbá élhet bírósági jogorvoslati jogával is.

9.3. A kérelmek teljesítése ingyenes, ha azonban a kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az Adatkezelő, figyelemmel a kérelem folytán felmerülő adminisztratív költségekre, észszerű díjat számíthat fel, vagy megtagadhatja a kérelem teljesítését.

9.4. Ha a kérelmet benyújtó Érintett kilétével kapcsolatban megalapozott kétség merül föl, további, a személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtása kérhető.

9.5. Az Érintett kérelmére az Adatkezelő tájékoztatást ad arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha igen, az Érintett jogosult arra, hogy Az Adatkezelő által kezelt rá vonatkozó személyes adatokhoz, illetve az adatkezelés céljára, az érintett adatok kategóriáira, azon címzettekre vagy címzettek kategóriáira, akikkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, az adatkezelés tervezett időtartamára vagy az időtartam meghatározásának szempontjaira, valamint az adatok forrására vonatkozó információkhoz hozzáférést kapjon.

9.6. Kérelemre az Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díj számítható fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha azt az Érintett másként kéri.

9.7. Az Érintett kérheti a pontatlan adatok helyesbítését, és joga van arra is, hogy kérje a hiányos adatai kiegészítését.

9.8. Az Érintett kérheti, hogy az Adatkezelő a személyes adatokat törölje, ha

  • a) azokra már nincs szükség abból a célból, amelyre figyelemmel az adatkezelés történt;
  • b) ha az Érintett a hozzájárulását visszavonja, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • c) annak a 9.13. pont szerinti feltételei fennállnak;
  • d) az adatkezelés jogellenes;
  • e) azokat az Adatkezelő-re- vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell,
  • f) az Érintett 16. életévét be nem töltött kiskorú.

9.9. Az Adatkezelő fenti kérelemre az adatokat törli, kivéve, ha a további adatkezelés

  • a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása,
  • b) az azt előíró, az Adatkezelő-re vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése,
  • c) jogi igények előterjesztése, érvényesítése, illetve védelme céljából szükséges.

9.10. Az Érintett kérésére Az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha

  • a) az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi az adatok pontosságának ellenőrzését,
  • b) bár az adatkezelés jogellenes, de az Érintett ellenzi a törlést, és ehelyett a korlátozást kéri,
  • c) az Adatkezelő-nek már nincs szüksége az adatok kezelésére, de az Érintett azt jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez igényli,
  • d) az Érintett a 9.13. pont szerint tiltakozott az adatkezelés ellen, amely esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.

9.11. Ha az adatkezelés az előzőek szerint korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatok – a tárolás kivételével – csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből kezelhető. A korlátozás feloldásáról az Adatkezelő az azt kérő Érintettet előzetesen tájékoztatja.

9.12. A helyesbítésről, a törlésről vagy korlátozásról az Adatkezelő az Érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot továbbította. Az értesítést az Adatkezelő mellőzi, ha ez lehetetlen, vagy nagy erőfeszítést igényel. Ha az Adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az Érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

9.13. Az Érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,

  • a) ha az jogos érdek alapján történik; ebben az esetben az adatkezelés nem folytatható, kivéve, ha az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben elsőbbséget élvező kényszerítő erejű jogos okok, vagy olyan okok indokolják, amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak,
  • b) ha az közvetlen üzletszerzés érdekében történik vagy ahhoz kapcsolódik; ilyen esetben e célból az adatkezelés a továbbiakban nem folytatható.

A 9.2-9.4. pontok a tiltakozás esetére is irányadók.

9.14. Az adathordozhatóság joga alapján az Érintett egyrészt kérheti, hogy az Adatkezelő-től, ha ez technikailag megoldható, tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban a kezelt személyes adatait megkapja és azt bármely adatkezelőnek ő maga továbbítsa, másrészt kérheti a 6.4. pont szerinti adattovábbítást az Adatkezelő-től.

9.15. Ha az Adatkezelő az Érintett fentiek szerinti kérelmét nem teljesíti, legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül tájékoztatja annak okáról.

9.16. Amennyiben az Érintett meglátása szerint a személyes adataival kapcsolatos jogai sérültek, úgy kérjük, hogy panaszát jelezze az Adatkezelő felé a lent megadott elérhetőségek egyikén.

9.17. Az Adatkezelő értesítésétől függetlenül a hatósághoz is fordulhat. Ha így dönt, azt az alábbi elérhetőségeken tehet bejelentést a hatóságnál: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Cím: Budapest, Falk Miksa u. 9-11, 1055 Levelezési cím: 1363 Budapest, Pf.: 9. Telefon: +36 (30) 683-5969 +36 (30) 549-6838 +36 (1) 391 1400 E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

9.18. Ha jogellenes adatkezelést tapasztal, polgári pert is kezdeményezhet. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az Ön lakóhelye szerinti törvényszék előtt is megindítható (az alábbi hivatkozáson találja törvényszékek felsorolását és elérhetőségét: http://birosag.hu/torvenyszekek ).

10. Az adatvédelmi tájékoztató változásai

a Honlapon kerülnek közzétételre. Mindig az aktuálisan hatályos adatvédelmi tájékoztató alkalmazandó a személyes adatok kezelésére, abban az esetben is, ha az Érintett regisztrációjakor, vagy személyes adatai egyéb módon történő megadásakor még egy korábbi adatvédelmi tájékoztató volt hatályban.

11. Kapcsolat

11.1. Amennyiben kérdése, észrevétele vagy kérése van jelen adatvédelmi tájékoztatóval kapcsolatban, panaszt tenne, vagy a 10. pontban rögzített jogait szeretné gyakorolni, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a következő elérhetőségeken:

Név ODAA Zrt
E-mail info@odaa.hu
Telefon +36 20 597 21 59
Székhely 8000 Székesfehérvár Várkörút 34. fsz.3.
Cégjegyzékszám 07-10-001629
Adószám 32349816-2-07

12. Hatály

Jelen adatvédelmi tájékoztató 2023. október 01-étől alkalmazandó.

Ügyvezetés

Letöltés pdf-ként